A szörfös konyhája

Thomas és Johannes, ez mikor történt? Mikor gondoltátok azt: „Ebből elegünk van! Kilépünk?"

J: Nem volt egy ilyen konkrét pillanat. Fokozatosan történt. Beleragadtam a hirdetési karrier mókuskerekébe, és csak azt éreztem, hogy napról napra boldogtalanabb vagyok.

T:T: Éppen befejeztem egy munkát egy olyan cégnél, amely reklámfilmeket készített Barcelonában, és azzal a veszéllyel szembesültem, hogy ugyanabba a csapdába esem, mint Johannes; egy „harcolj vagy repülsz" helyzetbe kerülök.

J: Egy nap, amikor emiatt mindketten letörtek voltunk, megittunk pár sört egy kocsmában, és úgy döntöttünk, hogy alapvető változásokat kell megvalósítanunk az életünkben. Ugyanakkor nem gondoltuk át azt, hogy ez a döntés hova vezet minket.

Így elutaztatok Dél-Amerikába. Miért éppen oda?

T:T: A fő ok az a lehetőség volt, hogy ezer mérföldeket utazhatunk szörfölésre alkalmas tengerpart mentén. Az észak mexikói Tijuanától lefelé, egészen Patagónia déli részéig az egyik szörfözésre alkalmas hely található a másik után.

J: Emellett úgy éreztük, hogy Dél-Amerika kulináris hagyományai ismeretlenek Európa számára, és ez motivált minket: a mexikói és perui konyhával Dél-Amerika a világ egyik legizgalmasabb főzési kultúrájával rendelkezik. És ami még jobb, az egész kontinensen meg tudod értetni magad mindössze két nyelvvel: a spanyollal és a portugállal.

Miért jöttetek vissza Európába?

T:T: Kérdezd meg egy hajó kapitányát: az otthoni kikötő legalább annyira fontos, mint a hajó maga. Mindketten évekig Hamburgban éltünk. Ez az északnémet város az otthonunk - és hazaérkezni ugyanolyan jó, mint egy kalandos utazásba belevágni.

T:T: Mi nem csak heverészni akartunk a tengerparton, hanem el is akartunk érni valamit. Hamburgban egész nagy ismerettségi körrel rendelkeztünk, és ennek szerepet kellett játszania abban, hogy az elképzeléseinket meg tudjuk valósítani.

Mi volt az elképzelésetek?

T:T: Éttermet akartunk nyitni. Ez volt az álmunk, és ebből akartuk kialakítani a projektünket, egy olyan hellyé változtatni, ahol minden megtalálható. Mindenki a Salt & Silver része lehet; mindössze annyit kell tenniük, hogy eljönnek és velünk esznek.

J: Az üzletet minden télen be fogjuk zárni, mi meg egy új kontinensre utazunk. Tavasszal egy új étlappal térünk vissza, amelyben megtalálható mindaz, amit tanultunk. A szabadság nem arról szól, hogy lelépünk, majd ugyanazt folytatjuk, amit mindig is csináltunk. Valami újat akarunk létrehozni.

T:T: Ez a terv.

Mennyire fontos a tervezés a szabadság megkereséséhez?

J: A dél-amerikai utunk során a legizgalmasabb dolgok mindig véletlenül történtek velünk. Ha minden részletet kidolgozol, akkor kimaradsz a legjobb dolgokból. Így az utunk tervezésekor csak az általános irányokat próbáljuk meg meghatározni: a többit, amennyire csak lehet a véletlenre hagyjuk.

T:T: A tervekkel az a helyzet, hogy gyakrabban nem működnek, mint amikor igen. Megismerkedünk a meglátogatott ország étkezési kultúrájával és mindennapos életével. Soha nem tekinthető rossz ötletnek, ha megismerünk valamennyit a hely történelméből és megtanulunk néhány alapvető kifejezést a helyiek nyelvén.

Ha olyan profi módon alakítjátok ki magatokat, ahogy ti tettétek, akkor nincs meg annak a veszélye, hogy a „szabadság" kifejezés egy üres jelszóvá válik?

J: A történetek nem olyan dolgok, amelyek csak úgy megtörténnek: azok tapasztalatok. És, ha már valaki rendelkezik tapasztalatokkal, akkor miért ne mondja el a többieknek, ha azokat még érdeklik is?

T:T: Az, hogy a Salt & Silver egyre szélesebb körben válik ismertté, csak egy mellékhajtása a cselekedeteinknek - de nem ez az ok, amiért mi csináljuk. A szabadságunk és a kalandjaink nem hamisítványok, mi át is éljük azt, amit csinálunk.

Hogyan érzitek szabadnak magatokat annak hatására, ahogyan ti főztök?

J: Ez történt egyszer az Amazonas medencéjében, amikor helyi halászoknál laktunk. Ők és családjaik is még mindig elektromosság és a civilizáció egyéb szolgáltatásai nélkül élnek, így nincs más választásuk, minthogy azt egyék, ami az esőerdőben található. Pirájahalászatra mentünk a falu gyerekeivel, amelyhez egy elpusztult sirályt használtunk csalinak. Utána a családokkal együtt főztünk.

T:T: Megtanulsz improvizálni és korlátok közé szorítani magadat, hogy cserébe jobban bízzál abban, amit csinálsz; és mi a könyveinket alapvetően ezekre a tapasztalatokra alapozva írtuk.

J: Nem mintha mi zseniális szakácsként gondolnánk saját magunkra! Soha nem is állítottuk, hogy képzett séfek vagyunk. Viszont, amivel mi rendelkezünk, az a szenvedély - és ez az, amit a legtöbb szakács tiszteletben tart.

Főzés, mint a kaland része?

J: Valamilyen módon igen. És igen, van olyan kaland, amelyet mi legszívesebben elfelejtenénk. Például amikor Thomast letartóztatták Mexikóban, az éjszaka közepén, puskát tartva a fejéhez. Én egy kamion alatt feküdtem, és az egész dolgot láttam.

Hogy történhetett ez meg?

T:T: Graffitiztünk - ami utólag már elég nagy hülyeségnek tűnik - és akkor jöttek a zsaruk.

J: A dél-amerikai tapasztalataink, az egészüket tekintve, sokkal szerényebbé tettek minket. Hálásak vagyunk mindenért, amink Németországban van: a legtöbb latin-amerikai országban nincsenek meg a jólét és a biztonság azon alapjai, amelyekkel itt Közép-Európában mi rendelkezünk.

T:T: Ez nem jelenti azt, hogy itt maradunk; és nagyon boldogok lennénk, ha képesek lennénk arra inspirálni másokat, hogy kitörjenek a ketreceikből.

Van arra lehetőség, hogy a szabadság érzése akkor is megmaradjon, amikor visszamentek a munka világába?

T:T: Mi abból élünk, amit a legjobban szeretünk csinálni. Számomra ez a „szabadság".

Mit jelent számotokra a visszatérés?

J: A visszatérés azt jelenti, hogy kezdhetünk felkészülni a következő kalandra.

Mi történik, ha a Salt & Silver két szenvedélyes szakácsa és szörföse abból a halból főz halpaprikást, amit éppen akkor fogott? Tengeri sóval, frissen őrölt borssal és citromszelettel ízesítve, csodás citrusos jegyeket viselő, valódi kényeztetést kapunk!