PHILIPP KOHLHÖFER CIKKÍRÓNK HÉT BARÁTJÁVAL ÖSSZEFOGVA ÖKRÖT VÁSÁROLT, MELYET AZTÁN FELNEVELTEK ÉS MEGETTEK. AZ EGÉSZET.
Cowboyok és vikingek
Mindenki fején cowboykalap volt, egyedül az én üstökömet fedte más: egy viking szarvas sisak. Mindenkinél játékpisztolyok voltak, nálam pedig egy igazi, félelmetesen csillogó húsbárd. A szarvaim egy kicsit fura szagot árasztottak, mivel egy tehén fejéről származtak. Röviden: 11 éves voltam, az összes gyerek közül nekem volt a legjobb jelmezem. Nagyapám, Otto hentes volt, akinek négy üzlete is volt, és egy hét alatt néhány nagyobb állat mellett 45 sertést vágott le. Visszanézve mondhatjuk, hogy joggal számíthattunk arra, hogy előbb vagy utóbb egy szarvasmarha büszke tulajdonosává válok, vagy ami ennél is jobb: egy ököré.
45 kilogramm hús
A szennyeskosár túl kicsinek bizonyult. Ez az ökör önmagában 45 kilogramm húst adott – fejenként (mi pedig nyolcan voltunk). Afféle közös vállalkozásunk volt, amiben egyenként 250 eurót fektettünk be. Biztosítottuk a gazdát arról, hogy meg fogjuk venni a jószágot, cserébe pedig a gazda vállalta, hogy felneveli őt. Mindegyikünk megkapta mindennek az egynyolcadát: vagyis a szűzpecsenye, a farok, a pofa, a tarja, a szegy és a rövidborda egynyolcadát, sőt még a csontokat is testvériesen elosztottuk.
Hol a vér?
Miért tettem mindezt? Tiszteletből. Úgy érzem, hogy a szupermarketekben nem tisztelnek engem eléggé, amikor olyan húst próbálnak rámsózni, ami pont úgy néz ki, mint ami egy steril mikroelektronikai létesítményből érkezett, nem pedig egy vágóhídról. Hol a vér, a porc és a többi olyan dolog, amit a „steak” és a „jószág” szavakhoz kapcsolunk. 500 g vagdalthús 1,50 euróért? Ez éppen annyira tisztességtelen, mint amikor úgy teszünk, mintha az állat csak mellből és bélszínből állna, aztán a többit becsomagoljuk és Afrikába szállítjuk, ahol aztán olyan olcsón adjuk el, hogy azzal a helyi gazdák nem tudják felvenni a versenyt.
Kreatív vágás
A jó minőségű hús annyival finomabb, hogy vétek a gyengébb árut venni. Olyan húsról beszélek, ami a serpenyőben ugyanakkora marad, mint amekkora a vágódeszkán volt, hiszen nincs telipumpálva vízzel, hogy aztán kétszer akkora legyen. Ez a hús annyira kiváló, hogy még pácolni sem érdemes. Mi több, egy késszett megvásárlása után sokkal kreatívabban készíthetjük el kedvenc ételünket. Vajon hányan tudják, mihez kell kezdeni a tarjával (párolni) vagy a marhalábszárral (például egy jó gulyást)?
Az állatok olyanok, mint a zenealbumok
Amikor húsdarabokat tartalmazó fagyasztós zacskókkal kissé túlpakolt szennyeskosarat a csomagtartóba tettem, véres kézzel álltam, és azon gondolkodtam, hogy hogyan kezdjek majd neki. Aztán azon morfondíroztam, hogy mihez kezdjek ezzel a rengeteg hússal. Ja, és mi is a „hasalja”? Még nem is volt szerencsém enni ilyet, nemhogy elkészíteni. Végül mindkettőre sor került. Egy állat tulajdonképpen olyan, mint egy zenealbum: a slágerek között sok-sok jó számot találhatunk, ha hajlandók vagyunk meghallgatni őket.
Csak nevet ne adjunk neki.
A lányommal gyakran ellátogattunk a gazdához az Északi-tenger partján. Megnéztük az ökröt, kicsit beszélgettünk is vele, nevet viszont nem adtunk neki. Egy percig sem titkoltam, hogy mi lesz a sorsa. A lányom eljött velem a vágóhídra, és segített berámolni az összes húst a csomagtartóba. Eközben pedig az ételekről beszélgettünk. Talán ez is az oka annak, hogy még egyszer sem láttam, hogy játszott volna az étellel. Legalábbis szeretném ezt hinni.
A mészárlás napjai
Legyünk őszinték: a hús elosztása és eladása nem számít sem újdonságnak, sem pedig lázadó cselekedetnek. Nagyjából két millió évvel ezelőtt az első őseink a vízi antilopokra vadásztak együtt, majd a neandervölgyiek mamutokat hajtottak, aztán jóval később a falvak lakói a jószágok vágásakor gyűltek össze. Úton vagyok tehát az Északi-tengerhez néhány barátommal. Talán is lányom is jönni szeretne – viking harcosnak öltözve. Legalább újból van otthon egy húsbárd.
