Egy átlagos európai napi három liter vizet fogyaszt el. Mi a különbség a kontinens különböző vizei között, illetve honnan nyerjük ki és hogyan dolgozzuk fel? Ó, igen: és mi van bennük?
Az Európai Unió szigorú előírásokat fogalmaz meg
minden olyan termékre, amit természetes ásványvíznek hívnak. Nem mintha az ásványvíz sokban különbözne az esővíztől: ami viszont van benne, az a nevében szereplő ásvány, így például nátrium, magnézium és kálcium. Amikor az esővíz átmosódik a talajon, megtisztul és nyomelemeket és szénsavat gyűjt (ettől olyan pezsgő). Az EU-s irányelv azt írja elő, hogy miként kell lecsapolni, palackozni, elemezni és címkézni a vizet. Bármely, az EU-ba vagy a tagállamaiba importált ásványvizen hivatalos pecsétnek kell lennie, és konkrét információkat kell közölnie a címkén: összetevői, származási helye, a forrás megnevezése, és az esetleges kezelési eljárások felsorolása. A gyártóknak megengedik, hogy szabályozzák a vízben lévő szénsav mennyiségét, valamint vasat és ként vonjanak ki belőle.
A forrásvízvalami hasonló, de a követelmények enyhébbek. Ez a megnevezés olyan vízre alkalmazható, amelyet a kinyerés helyén palackoznak. Vegyi összetételében ugyanolyan maximális értékeknek kell megfelelnie, mint más vizeknek az EU ivóvízre vonatkozó irányelve alapján.
Ugyanez igaz az ivóvízre
Az ásvány- és forrásvízzel szemben azonban az ivóvíznek nem kell természetes terméknek lennie, hanem lehet ipari feldolgozás eredménye is: az ivóvizet tengervízzel, sóval (vagyis sóoldattal) és ásványokkal keverik össze, majd szénsavasítják.
A gyógyvizek már egyedi esetnek számítanak. Németországban, Ausztriában és más európai országokban ezek összetételét a gyógyszerészeti termékekre vonatkozó törvények, illetve a termálfürdőket meghatározó egyéb jogszabályok szabályozzák. Ezekben a gyógyvizekben az ásványoknak és nyomelemeknek olyan magas koncentrációban kell jelen lenniük, hogy helyreállító, megőrző és fájdalomcsillapító hatással bírjanak. A sok kalciumot tartalmazó gyógyvíz például a csontritkulás ellen kiválóan alkalmazható, míg a fluor megelőzi a fogak romlását, a kénes vizek pedig az emésztőrendszeri panaszok enyhítésére szolgálnak. Számos gyógyvizet isznak napi rendszerességgel, de ezek lehetnek egy intenzív kezelés részei is akut betegségek esetén.
Sok európai országban
az emberek a palackozott víz helyett biztonságosan fogyaszthatnak ivóvizet. Az ivóvíz általában két rész forrás- vagy talajvízből és egy rész felszíni, tehát tározókból, folyókból vagy tavakból nyert vízből áll össze. Mielőtt az otthonokba kerülne, a vízművekben feldolgozásra kerül. Érdemes óvatosnak lenni azonban: az EU vízminőséget szabályozó irányelve meghatározza az emberi fogyasztásra alkalmas víz minőségét, azonban ez csak az otthonokba való becsatlakozásig érvényes. Ez azt jelenti, hogy ettől még egy régebbi csőhálózat vagy elszennyeződött vezeték könnyen ihatatlanná teheti az ivóvizet.
Az olyan országokban, mint Németország vagy Belgium, viszont általában biztonságosan iható a csapvíz. Spanyolországban és más dél-európai államokban azonban jobb először érdeklődni. Sok fogyasztót aggasztanak a vízbe kerülő antibiotikumok és műtrágyák származékai, és ami azt illeti, a mezőgazdasági szerek valóban megjelennek nagyobb koncentrációban a nyugat-európai országok ivóvizeiben. Ennek ellenére a szigorú EU-s minőségi előírások azt jelentik, hogy feldolgozást követően a hátramaradó méreganyagok mennyisége nem jelent semmilyen egészségügyi kockázatot.
