Az óceán megmentését célzó projektek

Műanyagzacskók, műanyagpalackok, műanyag csomagolóanyagok, ipari műanyaghulladék:

egyes becslések szerint körülbelül 6,4 millió tonna műanyaghulladék kerül évente a tengerekbe, aminek hatására 1,1 milliárd madár és hal pusztul el minden évben. Ez a hulladéktömeg beszennyezi a partokat és hatalmas úszó szemétszigeteket alkotva halad át az óceánokon. Vannak olyan szakértők, akik csak „nyolcadik kontinensként” hívják a műanyagok összességét. Ha csak a Csendes-óceánt vesszük, akkor a műanyaghulladék kiterjedése akkora, mint Közép-Európa. Amint a tengerbe kerül, a műanyag szinte elpusztíthatatlan. A biológiai lebomlást évtizedekben mérik, és amikor a hullámok és az UV-sugárzás elkezdik lebontani, akkor tulajdonképpen elporlik: műanyag mikroszemcsékre esik szét. Ez egy láthatatlan veszély, hiszen a műanyagszerkezetek lebomlása olyan vegyi anyagokat szabadít a vízbe, mint a biszfenol A, a ftalát és a sztirol. Ezek az anyagok pedig felhalmozódnak a táplálkozási láncban és hatással vannak a tengeri élővilág genetikájára és hormonjaira, illetve ezzel együtt természetesen a láncolat csúcsán álló emberekre is. A környezetvédők már évek óta figyelmeztetnek erre az egyre nagyobb problémára, ami akár örökre felbillentheti a föld érzékeny ökológiai egyensúlyát.

Az ötlet lényege, hogy a műanyagot olyan ponton várakozva gyűjtjük össze és távolítjuk el az óceánból, ahol az áramlások folyamatos vízcserét hajtanak végre. Ilyen hely található például Hawaii és Kalifornia között, és 2020-ban itt kezdett neki a 22 éves Boyan Slat annak, hogy egy hatalmas szűrővel megtisztítsa az óceánokat. Egy egyszerű ötletről van szó, amit a gyakorlatban mégis komplikált megvalósítani. Slat elképzelése szerint két, egyenként 50 kilométer hosszú sort helyeznének ki, amelyek egy nagy, V-alakban egyesülnének és a víz felszínén úsznának.

és a V-alak közepe felé terelnék, ahol aztán egy rendszeresen ürített tartályba kerülnének. Az összegyűjtött műanyagot erőműveknek értékesítenék, ahol elégetve elektromos áramot és hőt állítanának elő. Ez a módszer ugyan nem oldaná meg a már a vízbe került mikroszemcséket, viszont lelassíthatná a felgyűlésük ütemét azzal, hogy eltávolítja a tengerekből a bomlásnak indult anyagot.

Boyan Slat, a projekt kezdeményezője Hollandiából származik. 2011-ben 17 évesen egy búvártúrán döbbent rá, hogy a víz alatt több műanyagot látott, mint halat. Azóta az életcélja, hogy megtisztítsa az óceánokat, és meggyőződése, hogy ez a projekt lehet a megoldás: ha a 100 km-es alagutjait csak a világ tengerein 24 ponton kihelyeznék, akkor viszonylag rövid idő alatt képesek lennének kiszűrni a műanyag javát az óceánokból. Még egy 100 m-es prototípust is kihelyezett a tengerre, ami ígéretes eredményeket mutat. Hamarosan pedig egy két kilométeres változat kerül ki a japán partoknál. Slat sok segítséget kap: cége 30 fős személyzetből és 120 önkéntesből áll.

„Ha az ellenség kicsi, akkor valami kicsivel is kell harcolni.” Ezt a stratégiát alkalmazza nyolc harvardi diák, akik tavaly álltak elő ötletükkel a világ tengereinek műanyagmentesítéséhez.

Apró segítők armadájával szállnak harcba: baktériumokkal. Professzoruk felügyelete alatt a diákok genetikailag módosították az Escherichia coli baktériumot, így az képes lebontani a PET-et, ami egy gyakori műanyaghulladék, és eközben még energiát is termelnek. Mindent kézben akarnak tartani, ezért a baktériumokat egy akkumulátorral és egy GPS-jeladóval együtt egy tartályban tárolják. A tartályokat vízre bocsátják és hagyják, hogy átszeljék az óceánokat, miközben jeleket küldenek a helyzetükről, valamint arról, hogy mennyi műanyag található a körülöttük lévő vízben.

tavaly, és a diákok közül néhányan részt vesznek a koncepció továbbfejlesztésében plastyX fedőnév alatt. „Elektromosság helyett azonban inkább úgynevezett biomolekulákat szeretnénk előállítani: sokkal értékesebbek és megnyitják a projekt önfinanszírozása felé vezető utat is”, jelentette ki Daniel Ulm, biotechnológia szakos hallgató és a plastyx egyik alapítója. Így most a projekt kezdeményezői olyan baktériumokat fejlesztenek ki, amelyek a mikroműanyagok segítségével speciális fehérjéket és még számos olyan molekulát állítanak elő, amelyeket a biotechnológiai vállalatok, egyetemek és kórházak kutatórészlegei felhasználhatnak. Ha sikerrel járnak, akkor a plastyx egy problémából win-win helyzetet hozhat ki: nem csak a tengeri élővilágra nehezedő nyomás csökkenhet, hanem a műanyaghulladék feldolgozásával olyan anyagokat hozhatnak létre, amelyeket a kutatásban és az egészségügyben is fel tudnak használni.